...Ne irigykedjünk

No comment, de tanulságos!

Egy motoros küldte ezt a levelet. Azt hiszem, nem kell hozzá kommentár.
"Túrázásaink során a székelyderzsi Erődtemplom falánál induláshoz
készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős,
hajlott hátú néni. Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk.
Amikor válaszoltunk, ezt kérdezte:
- És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?

Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:

"Járjatok be minden földet,
Melyet Isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!

Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!... aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van, (itt hozzátette: "mert akkor még az övék
volt")
Mennyit nem látsz álmaidban.

S ilyen áldások dacára (itt: "innen nem kellene tovább mondanom, mert
olyan szomorú")
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn.

Vagy ha éppen a véletlen
Föltalálja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S áldicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.

Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!...
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!

Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?

S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
"Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván." -
Óh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?

(Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet)

Majd folytatta:
- "Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?"
Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle
valamit.
A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács. Ebből
kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és elcsoszogott.

Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni!!!

Én pedig leültem a székelyderzsi Erődtemplom falához, és olyat tettem,
ami rohadtul nem illik bele egy 40 körüli, erősen borostás túramotoros
imidzsébe.
És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal és jobboldali
politikusnak nevező, gátlástalan gazemberek, akik fröcsögő nyállal próbálják
fekete-fehérre mosni az agyunkat, akik megosztanak, nem összekötnek, akik
személyes érdekharcukkal több kárt okoznak ennek az országnak, mint
eddig bárki.
Csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és hallgatnák meg, ahogy egy 88
éves, görbe
hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a boltból hazafelé, és négy szelet
kalácsból kettőt odaad vadidegen embereknek.

Talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor, ott, én.

Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda, ahol
vannak, és hogy mi dolguk a világban."

Döbbenet, igaz? Most összeszorult a te torkod is? Az enyém is, mikor
olvastam!

Küldd tovább légyszíves, hadd járja be a világot és olvassa minden igaz
magyar lelkű ember!