Kellős Éva : A trianoni gyász-szűr

A magyar népművészet éke a cifraszűr.
Az a szűr, amit eleink szegénységükben,
gazdagságukban egyaránt viseltek.
A szűr, amit évszázadokon át
hordott a magyar, - a szűr, ami
mára múzeumi tárgy lett,
a ködmönökkel, dolmányokkal, bekecsekkel,
mentékkel, subákkal és gubákkal együtt.
A szűr az 1870-es évek
Bach-korszaka után élte fénykorát -
a nemzeti identitás darabjává vált.
Evégett nem csak a parasztok,
hanem a nemes urak is viselték.
Feltehetnénk a kérdést: miért?
Mert a némettel földbe taposott
nyelvű magyarságnak kellett egy
olyan viselet, amin a nép különleges,
varrott nyelvén szól, s rátéteken,
csattokon, zsinórokon keresztül
tudatja a világgal ki is ő, és mit
gondol az életről.

A magyar nép évezredes, agyagba égetett, fába, vagy kőbe vésett jelei átkerültek a szűrre, s ezáltal viselőjéről tudták, élete sodra éppen merre felé viszi. Leánykérő cifraszűrben van épp, vagy viselős szűrben megy őrizni a nyájat, vagy szemfödeléül fog szolgálni. És tudták azt is, amit az akkori osztrák urak közül kevesen: viselője jó magyar, megbízható szolgája a nemzet ügyének. Ezért aztán a szűrt viselőkre ferde szemmel néztek a pandúrok, csendőrök, és más urakat szolgáló lelkek. A szűrt Magyarországon betiltották, statáriumot rendeltek el rá, hivatalosan akként okolva, hogy túl sok betyár viseli, nem tisztességes öltözék az, amelyben fosztogatók járnak. A szűr persze tovább élt és mesélt. Meséltek a cifraszűrön a virágok, és meséltek a színek. A tulipán, a rózsa, a rozmaringág, a tölgylevél, a piros, a zöld, a kék, a fekete és a fehér, az életfa és a hullámvonal, amelyik azt jelezte: ,,Fölül a lélek, alul a test!"

A trianoni szűrt nagybátyám, néhai Vitéz Zalai Károly , az utolsó bakonyi cifraszűr-szabó mester készítette. Amikor a szavak már kikopnak belőlünk, és kiáltásunkat csak a Jóisten hallja, akkor marad a fájdalom alkotásba fojtása. A szűrön Szűz Mária segedelmébe ajánlott, Szent István koronájával ékesített Magyarország áll, a paktum utáni fehér rátéttel, a korábbi, Nagy-Magyarország veressel. A szűrrózsából eredő fekete-vörös lángnyelvek szimbolizálják a gyászt és a békétlenséget (s dehogy véletlenül ott - a szűr készítésekor dúlt a háború Szerbiában, s a magyar lakta részeken). Középütt Krisztus a kereszten, alatta a legszebb motívum: a síró tulipán. A cifraszűr nyelvén mindez annyit tesz: Könnyezzük meg testvéreim azt a napot, amelyen idegenek döntöttek Magyarország és a magyar nemzet sorsáról, arra kárhoztatva őket, hogy elválasztóvonalat húzzanak a múlt és a jelen között, arra kényszerítve őket, hogy testvérekből szomszédok legyenek. S erre, amíg világ a világ, emlékezni fognak, és lelkükből soha ki nem töröltetik.

A trianoni gyász-szűrön vagy egy másik dátum is: 1956. A szűr 2001-ben készült, s a dátum rajta figyelmeztet minden értőt arra, hogy előbb a háborúból, majd az oroszoktól térdre rogyasztott ország népe a legnagyobb sanyarúság közepette is mert, tudott és akart bátor lenni. A trianoni gyász-szűr évszázadokig fogja még magán viselni e jegyeket, tanítva a figyelőket arra, hogy a magyarság nyelve kimeríthetetlen. Amikor idegenek belénk akarják fojtani nyelvünket, amikor a beszivárgott idegen kultúrák elrabolják szavainkat, akkor is ott marad a szájról-szájra szálló népdal, ott maradnak a versek, a papírra vetett gondolatok, ott maradnak a fafaragások, kopjafák, hímzett terítők, gyöngyös főkötők, - és igen, ott marad a cifraszűr is. S amikor már nem csak az utolsó bakonyi cifraszűr-szabó, hanem e sorol írója, és olvasója is Isten országának lakója lesz, kultúránk e becses kincse, a beszédes cifraszűr ott marad, és a múzeumokban tanítja a jövő nemzedékeit arra, hogy szólni nem csak az emberek nyelvén lehet.

Dunakeszi, 2010. június 4.